2015. augusztus 12., szerda - Battyányi Géza Nyomtat Elküld Olvasási nézet

A Dunától a Balatonig

A Csillaghegyi gyülekezetben a nyár a táborokkal kezdődik. Évek óta az első vakációs héten a hittanos helyi (napközis) tábor volt, de idén ezt megelőzte egy ifis hét. Természetesen nem maradhatott el a Balaton parti családi tábor sem.

i7 2015

A Várkert Bazárban - i7

Az iskolai szünet első hetében most először ifi hetet szerveztünk, hogy együtt lehessenek azok a fiatalok, akik a tanév közben egyszerre ritkán találkozhatnak. Az éneklés, az áhítatok mellett előadókat hívtunk a gyülekezetből. Hallhattunk a grafológia módszeréről Lukács Erzsébet grafológustól, a cirkuszi előadóművészek életéről Schneller Károlyné cirkuszművésztől, és a jó sör készítésének titkáról Varga Áron sörfőző mestertől. Az előadások a napok csoportosan feldolgozott témáihoz kapcsolódtak, amelyek a stílus, a siker és a tolerancia voltak. Pénteken Ficzere Béla színművész vezette a humoros, jókedvű drámafoglalkozást. Még az étkezések is tematikusok voltak: magyaros, olaszos, amerikás…
Minden napra jutott kirándulás és kaland is: Bringó hintózás a Margit szigeten, evezés a Dunán, csatangolás a Várkert Bazárban és a Budai várban, végül szombaton a Szent István Bazilika kilátójából néztük fővárosunkat. Az előadókon és a segítőkön kívül naponta húsz fiatal volt együtt a gyülekezeti teremben és a programokon.

 

Hittanos tábor 2015

Hittanos tábor

Az iskolai szünet második hetére hirdettük meg a szokásos Hittanos Biblia tábort. Naponta harminc, zömében óvodás és általános iskoláskorú gyermek vett részt a programon. A hét során „Jézus nyomában” ismerkedtünk az evangéliumi történetekkel, sok énekléssel és vidámsággal. A korosztályok igényeinek megfelelő csoportos feldolgozás segített az üzenet megértésében és megismerésében. A kreatív feladatok, a közös játék során a napközis tábor résztvevői jobban megismerték egymást, és barátságokat kötöttek. A kalandpark és a dunai evezés színesítették a hét eseményeit. A hittanos héten hagyományosan sok segítő szolgál a gyülekezetből, akár a foglalkozások szervezésében és lebonyolításában, akár a takarításban, illetve a konyhai ellátásban is.

Július első vasárnapján indultunk el Balatonszárszóra, egyházunk SDG konferenciatelepére. Harmadik éve szervezünk gyülekezetünkben többnapos családi tábort a Balaton partján. Idén már nyolcvanan jöttünk, s ezzel mindhárom faházat megtöltöttük. A reggeli és esti áhítatokon minden korosztály együtt énekelt, imádkozott és hallgatta a napi igei üzenetet. A sok szép keresztyén ének olyan hatással volt ránk, hogy a hazatérve, következő vasárnap az istentiszteleten is ízelítőt adtunk a gyülekezet számára a legkedvesebb énekeinkből. Délelőtt a kisebbek és a felnőttek külön csoportban dolgozták fel a nap témáját. Jó hangulatú beszélgetések, és a bizonyságtételek tették emlékezetessé a kiscsoportos együttlét. A közös ebéd után a közeli vízparton és a vízben töltöttük az időt. Az esti áhítattal sem ért véget a nap, mert kihasználtuk a lehetőséget, hogy sokat beszélgessünk mindarról, amihez kedvünk volt. Ezen túl egyik este biblia kvízjátékot, egy másik este pedig vidám közös játékot játszottunk.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 159, összesen: 929059

  • 2024. április 18., csütörtök

    Az egyházkerületi konferencia-központok helyzetéről, a Kákicson nyíló ifjúsági házról és az elsőként megválasztott presbiterek közelgő találkozójáról ...
  • 2024. április 17., szerda

    A HolddalaNap zenekar újra hangszőnyeget sző a csendből. Imádságban fogant koncertjükről Gulyás Anna énekessel, dalszerzővel beszélgettünk.
  • 2024. április 16., kedd

    Duráczky Bálint szociológus szerint a tradicionális keretek lebomlása az elköteleződés megerősödését hozhatja egyházunkban.
  • 2024. április 16., kedd

    A Református Pulmonológiai Centrumban kapta meg Közép-Európában elsőként a gyógyszeres kezelést egy hatévesnél fiatalabb cisztás fibrózisos gyermek.
  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul. 
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...