Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Dicsőítő nap Csillaghegyen

Isten nevét dicsérem! - Dicsőítő nap Csillaghegyen
2025. november 22. szombat 10.00 órától

November 22-én, 10.00 órától templomunk lesz a házigazdája az MRE (Magyarországi Református Egyház) Missziói szolgálatának Dicsőítés egyházi modern zene munkacsoportja szervezésében megrendezésre kerülő „Isten nevét dicsérem" elnevezésű Dicsőítő napnak.
Aki szívesen részt venne a gyülekezetből, azok jöjjenek bátran!
A templomi zenei programmal párhuzamosan a kis gyülekezeti teremben kreatív gyermek foglalkozással is készülnek a szervezők.
Három zenekar érkezik erre a napra: a Budapest-Gazdagréti gyülekezetből, Miskolcról és Marosvásárhelyről. Szeretettel várjuk a gyülekezet tagjait!

Házigazdaként is helyt kell álljunk ezen a napon, ezért ehhez önkéteseket jelentkezését várjuk! Három nagy terültre osztva kérjük a segítséget: 9-12 óra között és 12-15 óra között a konyhai, ügyeleti, mellékhelységek rendezettségének karbantartása, kb. 15.00 órától pedig takarítási feladatokra. Kérem, hogy aki tud szolgálni, azok ezen a linken jelentkezzenek >>>

Szeretettel hívjuk és várjuk!

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 448, összesen: 1232599

  • 2026. április 10., péntek

    A Szentendrei Református Egyházközség Presbitériuma mint fenntartó pályázatot hirdet a Szentendrei Református Gimnázium igazgatói munkakörének betölté...
  • 2026. április 09., csütörtök

    Hortus Conclusus – A legbelső kert címmel indított koncertszínházi előadás-sorozatával Kárpát-medencei romtemplomokat tenne újra találkozóhellyé...
  • 2026. április 08., szerda

    Harmincegy lelkész, két teológus és négy hittanár szakra jelentkező tesz alkalmassági vizsgát a budapesti református teológián.
  • 2026. április 07., kedd

    A családokhoz a nők szívén keresztül eljutni – ezt tűzte ki célul Némethné Bodnár Márta, egyházkerületünk Missziói Támogató Szolgálatának család...
  • 2026. április 06., hétfő

    Hogyan építhetünk hidat a generációk között, és miként támogathatjuk jól a gyászt vagy más krízist megélő fiatalokat? Ezekre a kérdésekre is keresték ...
  • 2026. április 05., vasárnap

    A kövek elmozdíthatók, a sírból fény árad ki, nem a sötétség, és nem a halál szele, hanem az életé.
  • 2026. április 04., szombat

    A feltámadott Krisztusnak a zárt ajtó sem akadály.
  • 2026. április 03., péntek

    (böjti széljegyzet)
  • 2026. április 02., csütörtök

    A sötétségeink jó időben és jó helyen vannak azzal, akit szintén a sötétség vesz körül. Akit kívül-belül, testileg-lelkileg átjár a sötétség minden te...
  • 2026. április 02., csütörtök

    A Somorjai Református Egyházközség a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház pályázatot hirdet a megüresedett lelkészi állás betöltésére.