2017. szeptember 21., csütörtök - Battyányi Géza Nyomtat Elküld Olvasási nézet

"ha szeretet van az emberek szívében, akkor nem létezik sem határ, sem nyelv"

A Budapest-Csillaghegyi Református Egyházközség ebben az évben adott hálát azért a gyülekezeti testvérkapcsolatért, amely 25 éve kezdődött a németországi Hoogstede-i református reformátusokkal. A hoogstede-i találkozóra a békásmegyeri reformátusokkal közös küldöttség indult el Budapestről. Erről a találkozóról szól egy csillaghegyi fiatal személyes beszámolója.

 

Az élet néha produkál furcsa meglepetéseket. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer ezt fogom mondani, de hálás vagyok mindazért a jóért és rosszért is, amit az élettől eddig kaptam. Sosem tudhatjuk, azt hogy melyik nap lesz az a nap, amiért érdemes volt felkelni. Sosem tudjuk, hogy melyik kirándulás lesz az a kirándulás, amelyiken megérte részt venni.
Nos, ilyen és ehhez hasonló hangulatban keltem fel azon a bizonyos csütörtök reggelen, amikor útra indultunk Hoogstede felé. Megmondom őszintén, ha tehettem volna legszívesebben kicsit későbbre tettem volna azt a 3 órai felkelést, mert fiatalság bolondság, ide vagy oda, ez még nekem is korainak bizonyult. Beletelt némi időbe, mire a telefonom csengésének sikerült betölteni akkori funkcióját és kikergetett az ágyból. Ezt követően pedig hirtelen azon kaptam magam, hogy a repülőgépen ülök és aztán képszakadás. Mert bizony szégyen vagy nem szégyen, a fáradtság teljes mértékében eluralkodott rajtam és a felszállás után körülbelül 2 perccel már kisbabákat megszégyenítően szundikáltam. Két óra telhetett el, mire egy kisebb földrengéshez hasonló érzés rabolt el legédesebb álmaim láncai közül. Ugyanis a gépünk pontosan időben landolt és megérkeztünk Dortmundba, ahol már kocsikkal vártak ránk, hogy utunkat tovább folytathassuk Hoogstede felé. Persze a figyelmesség nagy erény és a hoogstedei testvéreink figyelmét ezúton sem kerülte el az a gondolat, hogy milyen korán kellett kelnünk (hozzátenném, hogy nem csak mi voltuk ezzel így, hanem ők is) és királyi lakomához hasonló terülj-terülj asztalkámat varázsoltak nekünk az autópálya kellős közepére, pár perc leforgása alatt. Így utunk további részét immáron jóllakva folytathattuk. A saját fáradságom és az elfogyasztott kávé harca közül, pedig a fáradtság nevű versenyző került ki győztesként, így bár már csak pironkodva merem beismerni, ismét elaludtam.
Nemsokára viszont miután a koffein minden apró részecskéje szétterjedt a testem minden egyes porcikájában, ismét felkeltem. S pillanatokon belül arra lettem figyelmes, hogy úti célunkat sikeresen elértük, és hogy ennek egy hatalmas fogadósereg is velünk együtt örül. Így a lehető leggyorsabban, ahogy lehetett kipattantam a kocsiból és a lehető legnagyobb gyönyörrel néztem azt, ahogy átjárja a testemet a szeretet érzése, amit az ottani emberektől kaptunk. Hihetetlen volt számomra, hogy a mai rohanó világban igenis akadnak még olyan emberek, akik időt és energiát nem sajnálva ilyen szeretetteljesen viszonyulnak hozzánk, annak ellenére, hogy szép számban voltak azok, akik idén először vettek részt a testvérkapcsolatban.
És ez a kellemes érzés az egész hetünket végig kísérte. Egy percig sem éreztük ennek a hihetetlen nagy erejű, szavakkal le nem írható érzésnek a múlását.
Az időjárás pedig, mint egy rakoncátlan kisgyerek próbálta érvényesíteni és minden keresztül vinni akaratát, így kissé esőssé festette a tájképet. A kép viszont nem maradt ám fekete-fehér. Hoogstedei testvéreink színesebbnél színesebb filctollakkal varázsoltak feledhetetlen programokat számunkra. Így minden este hulla fáradtan, ámbár annál több élménnyel dőltünk be az ágyba. A kép jobb sarkára pedig vasárnapra a napocskát is sikerült felrajzolni, mert végre a nap melegítő sugaraira sikerült virradnunk.
Sablonos lenne azt mondani, hogy életem egyik legszebb hetét töltöttem el Hoogstedeben, de mégis azt kell, hogy mondjam: ez így volt. Tudattalanul is valami olyan dolog csempészte be magát személyiségem rejtett börtönének apró celláiban, ami életem végig kísérni fog. Jó érzés volt ezúton látni azt, amit a mai világban csak nagyon kevesen vesznek észre, hogy ha szeretet van az emberek szívében, akkor nem létezik sem határ, sem nyelv.
Hálás vagyok Istennek, hogy azok közé a szerencsések közé tartozhatok, akiknek sikerült ezt megértenie és átélni.
Hégen-Szénás Henrietta

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 194, összesen: 611271

  • 2020. május 28., csütörtök

    Újratervezéseink során vajon odafigyelünk-e, hogy biztosan szükségünk van arra, amire igényünk is? Megjelent a Karakter magazin legfrissebb száma, vál...
  • 2020. május 27., szerda

    Trianon nem csak az országot, de az egyházszervezetet is darabokra szakította. A magyar reformátusok egy ellenségessé vált politikai környezetben szin...
  • 2020. május 27., szerda

    Külön kelyhes úrvacsorát javasol a gyülekezeteknek a Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnökségi Tanácsa. A testület a nyári táborok megtartá...
  • 2020. május 27., szerda

    Ismét megnyílt a Kálvin Kiadó Bocskai úti könyvesboltja, június 4., csütörtöktől pedig már a Bibliás Könyvesbolt is várja az érdeklődőket.
  • 2020. május 26., kedd

    A Baár–Madas Református Gimnázium tanulói színvonalas médiaanyagokat állítottak össze, amelyek mind hitüket, mind kreativitásukat megmutatják.
  • 2020. május 25., hétfő

    A megújulás növekedés, a megújulás kovásszá válás, a megújulás nyájjá alakulás.
  • 2020. május 24., vasárnap

    „Az a félelmem, hogy számvetés nélkül áll vissza minden a régi kerékvágásba. A karantén olyan volt, mint a költözés – muszáj átgondolni, mi az, amit á...
  • 2020. május 21., csütörtök

    „Felelős magatartás az lenne, ha a Nyugattal szembeni kisebbségi komplexusunkkal és a szomszédainkkal szembeni infantilis vádaskodásunkkal végre felha...
  • 2020. május 20., szerda

    „Budapesti lakosok, miért ültök itt a járványhíreket falva?”
  • 2020. május 19., kedd

    Miből élnek gyülekezeteink, és mit tehetünk saját közösségünkért krízishelyzetben?