Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Deák Zoltán 1932. - 2023.

Deák Zoltán nyugalmazott református lelkipásztort, életének 92. évében, 2023. november 17-én otthonában magához szólította Megváltó Urunk.

Deák Zoltán, sokak Zoli bácsija Csillaghegyen született 1932. január 5-én, az akkor önállósodó gyülekezet születési anyakönyvében az ő keresztelése az első bejegyzés. A közösség tagjai 2022. január elején egyszerre ünnepelték az Egyházközség és nyugdíjas lelkésze 90. születésnapját, hiszen egyidős volt a gyülekezettel.

Óbudán, az Árpád Gimnáziumban érettségizett 1950-ban, majd a Statisztikai Hivatalban helyezkedett el, közben a teológiára jelentkezett. Emiatt 1952-ben kirúgták és a Lenárúgyár segédmunkásaként fejezte be teológiai tanulmányait 1956-ban.

Előbb szülőföldjén, Csillaghegyen szolgált segédlelkészként, majd 1957-ben Kiskunhalasra helyezték. Két év után a Bács-Kiskun megyei Ordason lett helyettes lelkész, ahol megválasztása után 12 évig szolgált. Az Ordas-i évek alatt ismerkedett meg felségével, Nagy Zsuzsával, akivel 63 évig hűségesen kitartottak egymás mellett. Házasságukat Isten négy gyermekkel áldotta meg.

Amikor 1971-ben elhunyt Tóth Ernő Csillaghegy első lelkésze, akkor a gyülekezet Deák Zoltánt hívta és választotta meg. Harminc éven át, 2001-es nyugdíjba vonulásáig szolgált a gyülekezetben. A III. Kerületben munkája elismeréseként Pro Óbuda díjat kapott.

Ameddig egészsége engedte előbb rendszeresen, majd alkalmanként továbbra is hirdette az igét Csillaghegyen is, és mindenütt, ahová hívták. 2023. szeptember 17-én, érezve ereje fogyását, utolsó szolgálatával elbúcsúzott a szószéktől és az őt hallgató népes gyülekezettől. (Ekkor készült a fénykép)

Deák Zoltán ugyanazzal hittel készült a mennyei hazába érkezésére, ahogyan lelkipásztorként szolgált. A november 17-i Biblia olvasó kalauz szerinti újszövetségi szakasz egyik igéje ráillik életére és reménységére: „Én hiszek az Istennek, hogy úgy lesz, ahogyan nekem megmondta" (ApCsel, 27,25)

A gyászistentisztelet 2024. január 6-án, szombaton 10.00 órakor lesz a Csillaghegyi református templomban.

 

Csatolt dokumentumok:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 28, összesen: 1065468

  • 2025. április 20., vasárnap

    Jézus feltámadása személyesen értem történt. Rám is gondolt, mikor vállalta a mélységet, hogy aztán győztesen feltámadjon.
  • 2025. április 19., szombat

    Jézus Krisztust mindenütt megtalálhatjuk, mert Ő él, és velünk van ígérete szerint. Somogyi Péter lelkészi főjegyző ünnepi gondolatai a húsvétvasárnap...
  • 2025. április 17., csütörtök

    Füle Lajos nagypénteki négysorosai.
  • 2025. április 16., szerda

    Ott, annál az asztalnál Jézus minden emberi örömöt meghaladó ajándékot adott. Nem akar nélkülünk élni, mert tudja, hogy mi nem tudunk élni Nélküle.
  • 2025. április 15., kedd

    Még a holokauszt nemzetközi emléknapján kezdtem olvasni a gyerekeimnek Zágoni Balázs: A csillag és a százados című ifjúsági regényét. Jó részét könnye...
  • 2025. április 13., vasárnap

    Beiktatták Bedekovics Pétert, a Budai Református Egyházközség történetének hatodik vezető lelkészét, a gyülekezet 129. születésnapján.
  • 2025. április 13., vasárnap

    Hogyan olvassuk a Bibliát? Milyen a keresztyén párkapcsolat?Hogyan éljünk jól a talentumainkkal? Az északpesti egyházmegye erdőkertesi ifinapjának rés...
  • 2025. április 12., szombat

    Virágvasárnapi üzenet.
  • 2025. április 10., csütörtök

    József Attila istenes versei Adyhoz hasonlóan szintén a létezés mélypontjain szólaltak meg a legintenzívebben.
  • 2025. április 09., szerda

    Minden érdeklődő előtt nyitott blokkszemináriumot szervez „Pénz és Egyház” témában a KRE-HTK Gyakorlati Teológiai Kutatóintézete (Praxis Ecclesiae), m...