Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Iskolai hittan

Örüljetek

 

Az új iskolai hit- és erkölcstan oktatásról külön oldal készült.

A hittanoktatás helyszínei:

A Budapest-Csillaghegyi Református Egyházközség területéhez öt általános iskola tartozik. Ezek mindegyikében folyik az állam által megszabott keretek között, heti egy órában hittanoktatás.
A területünkhöz tartozó iskolák a következők:

        Fodros Utcai Általános Iskola

        Keve Utcai Általános Iskola

        Keve - Kiserdei Általános Iskola

        Dózsa György Úti Általános Iskola (Csillaghegyi Általános Iskola)

        Aquincumi Általános Iskola (Római lakótelep)

 

Ki vehet részt a hittanórákon?

Mindazokat szívesen látjuk, akik lelkesedést, érdeklődést éreznek, vagy egyszerűen csak kíváncsiak arra, mit is takarhat az az idegennek csengő szó, hogy hittan. A hittanoktatásnak nem feltétele a keresztelés, és nem számít az sem, ha más felekezetben, gyülekezetben keresztelkedett meg. Mindazokat szívesen látjuk, akik a Biblia világával, református hitünk alapjaival, ünnepekhez kapcsolódó szokásokkal, valamint új barátokkal, igazi közösségi élményekkel, a ma már ritkának számító hagyományos erkölcsi értékrenddel szeretne megismerkedni. A református hittanoktatás ingyenes, tehát a szülőknek nem kell érte fizetni.

Mit tanítunk?

A református hittanoktatásban elsősorban a Biblia történeteit tanítjuk a korosztálynak megfelelő módszerrel. Emellett a keresztyén ünnepek, néhány egyháztörténelmi téma, és az alapvető református keresztyén tanítások kerülnek sorra. A Biblia egyben európai műveltségünk alapja is.

A tananyagot a teljesen nyilvános, egyházunk vezetése által 12 évfolyamra elfogadott, országos református kerettanterv alapján, felsőfokú pedagógiai végzettséggel rendelkező hittanoktató tanítja. Így például, akik középiskolában is tanulnak hittant, azok majd érettségizhetnek is belőle.

Az egyházi iskolák lelkészi ajánlást szoktak kérni az oda jelentkezőktől, itt például a hittanórán való részvételre is kíváncsiak, adott esetben előnynek számít.

Jelentkezés hittanoktatásra:

A fentebb felsorolt iskolákban a tanító néniknél is lehet jelentkezni, valamint elérhetőségeinken. Kérésre jelentkezési lapot küldünk.

További információ:

A Lelkészi Hivatal elérhetőségein Elérhetőségek - Kapcsolat

táboros

Csatolt dokumentumok:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 192, összesen: 844667

  • 2023. június 05., hétfő

    Beiktatták Horváth Andreát, a Harkányi Református Egyházközség lelkipásztorát június 3-án. A lelkipásztor 2020 óta szolgál a gyülekezetben.
  • 2023. június 05., hétfő

    Isten, ember és embertárs szeretetháromszögébe nemcsak Pákozd fér bele, de az egész világ is. Szabó Márk lelkészbeiktatásán jártunk.
  • 2023. június 03., szombat

    Dokumentumfilmes eszközök, az érintettekkel készült interjúk és a teológiai alapokra épített világmagyarázat is segítségünkre lehet Trianon értelmezés...
  • 2023. június 01., csütörtök

    A matematika hálás tantárgy, nehéz mellébeszélni – vallja Dobos Sándor, a budapesti Fazekas Gimnázium matematikatanára. Pedagógusnap előtt a tan...
  • 2023. május 31., szerda

    Van, akit a férje halála, mást egy lavina vitt közelebb Istenhez, de olyan is van, aki sosem volt igazán távol tőle, csak gyerekkorában más néven isme...
  • 2023. május 30., kedd

    Idősotthonuk húszéves jubileumát ünnepelte a Sárbogárdi Református Egyházközség május 27-én. A húsz évvel ezelőtt alapított intézmény jelenleg 45 lakó...
  • 2023. május 30., kedd

    A tizennyolcadik alkalommal megrendezett Református Zenei Fesztivál programkínálatának és fellépőinek sokszínűségében is egyházunk sokszínűségét mutat...
  • 2023. május 29., hétfő

    Templomszentelési istentiszteletre és hálaadásra gyűltek össze pünkösd előestéjén a Kalocsán és környékén élő reformátusok. Százötven éves épületegyüt...
  • 2023. május 28., vasárnap

    „A Szentlélek munkája Krisztus titkának feltárása, megismertetése.” Somogyi Péter budapest-fasori lelkipásztor, dunamelléki lelkészi főjegyző pünkösdi...
  • 2023. május 26., péntek

    Egy ház – az a néhány ember, akik kétezer évvel ezelőtt az első pünkösdkor a Lelket várták, alig voltak egy háznyian, elfértek egy szobában. És EGYHÁZ...