600 esztendő magyar történelem
2023. május 14., vasárnapKossuth Lajos szülőháza előtt - Monok
Zuhogó esőben indultunk el 2023. május 13-án, szombaton a kora reggeli órákban a Csillaghegyi református gyülekezet rendes tavaszi kirándulására. Inkább így nevezzük, mert ma már több, mint egyszerű hagyomány, hanem egészen egyértelmű, hogy tavasszal közös autóbuszos túrára indulunk. A 2008. óta megkezdett kirándulás sorozat folytatásaként 35. alkalommal indultunk útnak a gyülekezet vállalkozó tagjaival. Amint az utóbbi egynapos kirándulások alkalmával, most is Szelecky Aurél testvérünk szervezte, vezette a kirándulást. Köszönet érte!
Csillaghegyiek a Ráday Házban
2023. április 25., kedd2022. szeptember 29 - október 1. között adták át a felújított és újjáépített Ráday Házat. Az ünnepi esemény egybeesett gyülekeztünk harmadik Észak-Olaszországi kirándulásával, így azon akkor nem tudtunk részt venni. Gyülekeztünk főgondnoka jelenleg a Dunamelléki Református Egyházkerület főgondnoki tisztét is betölti, így 2023. április 22-én, szombaton ő lehetett a fogadó házigazdája és „idegenvezetője" a Ráday Házba látogató Csillaghegyi gyülekezeti csoportnak.
Kárpátalja műemlék templomai Csillaghegyen
2023. március 20., hétfő
„Kárpátalja műemlék templomai" címmel tart előadást Deschmann Alajos építészmérnök a Budapest-Csillaghegyi Református Egyházközség gyülekezeti termében 2023. március 31-én, pénteken 18 órától.
Újévi koccintással kezdődött a 2023. év Csillaghegyen
2023. február 08., szerda
A gyülekezet programját több esemény is színesítette januárban, de a cím csak félig helyes: az új év most is újévi könyörgéssel kezdődött január 1-én. A hónap és az egész év kezdőigéjét a napi szakaszból választottuk: "Mindnyájan elámultak az Isten nagyságán" Lukács 9,43
Talán ennyi clickbait (kattintásvadász) még belefér a címadásba.
Rendhagyó Himnuszéneklés és kiállítás megnyitó Csillaghegyen
2023. január 19., csütörtök
Csillaghegyen a Magyar Kultúra Napján, 2023. január 22-én a 10 órakor kezdődő istentisztelet végén a református templomban a gyülekezet a 130. zsoltár dallamára énekli végig Kölcsey Himnuszának verseit, majd az istentiszteletet követően a gyülekezeti teremben a Lónyay Menyhért vándorkiállítás megnyitójára kerül sor.
Imádság az üldözött keresztyénekért
2023. január 19., csütörtökA Református Bibliaolvasó Kalauz heti imatémájának ajánlotta 2023. január 15-re, az üldözött keresztyénekért való imádásgot. Az istentiszteleten Csonka Attila presbiter vezette a gyülekezet közös imádásgát.
Újévi koccintás – 91 éves a Csillaghegyi gyülekezet
2023. január 19., csütörtök2023. január 8-án, a 10 órakor kezdődő istentisztelet után a gyülekezeti teremben köszöntöttük a 91 éves gyülekezetet, a 91 éves Deák Zoltán nyugdíjas lelkészt, és az újévet.
„..ahol a magyarnak közvetlen köze volt a tengerhez"
2023. január 06., péntek„..ahol a magyarnak közvetlen köze volt a tengerhez" címmel, (Márai Sándor tollából vett idézettel) szervezett a Budapest-Csillaghegyi Református Egyházközség három napos autóbuszos gyülekezeti kirándulást - immár második alkalommal -, 2019. március 15-17. között az első világháborús olasz - osztrák-magyar frontvonal harcai és áldozatainak jelentősebb emlékhelyeire.
Deák Zoltán református lelkész 91 éves
2023. január 06., péntekIsten éltesse jó egészségben Zoli bácsit!
Csillaghegyi Szeretetdoboz 2022. advent
2022. december 01., csütörtökA Budapest-Csillaghegyi Református Egyházközség tagjai 2022-ben újra csatlakoztak a Magyar Református Szeretetszolgálat adventi adománygyűjtő akciójához.
Magyar Református Egység Napja - kezdeményezés Csillaghegyen
2022. május 16., hétfő
„sokan egy test vagyunk Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai" Róma 12,5
A magyar reformátusság közös ünnepe a „Magyar Református Egység Napja". 2009. május 22-én indult a kezdeményezés az első egységnappal, kifejezve a bárhol a világon élő magyar reformátusok összetartozását. Nem mindenki tudja, hogy egyházunk országonként szerveződik, így nincs egyetlen központja, és egyetlen világ-vezetője sem, mint ahogy a római katolikus testvéreknek. Ennek megfelelően a magyar reformátusok Trianon után az utódállamokban saját országos szervezetet hoztak részre, a melyek sokáig egymás mellett léteztek, igazi szerves kapcsolódás nélkül. A határon túli magyar református és a diaspórában élő magyar református gyülekezetek összefogásának és összetartozásának ünnepnapja ez az egységnap. A részleteket nem írom le, elolvasható egyházunk honlapján, itt >>>
Ebben az évben, május 20-21-én a közös ünneplés Gyulafehérváron és Nagyenyeden kerül megrendezésre.
Kastélyok és kávézók - Gyülekezeti kirándulás
2022. május 08., vasárnapÉlménybeszámoló a 2022. május 7.-ei tavaszi kirándulásról
Ezen a napon Csillaghegy - Bajna - Szomód - Tata - Csillaghegy útvonalon kirándultunk a kétévi - covidos - kihagyás után, először. Sok jelentkező volt előzetesen, de végül 49 fő jelent meg az indulásnál, a Lidl áruháznál, a reggel 8 órai induláskor.
Megkeresztelt gyermekek vasárnapja Csillaghegyen
2022. április 28., csütörtökMegkeresztelt gyerekek vasárnapját tartottuk, immár hagyományosan április utolsó vasárnapján a Csillaghegyi gyülekezetben április 24-én, a 10.00 órakor kezdődő istentiszteleten.
Csillaghegyi Passió nagypénteken
2022. április 16., szombatJézus szenvedéstörténetét kísérik végig a csillaghegyi református gyülekezet tagjai a virágvasárnapi bevonulástól a húsvét reggeli feltámadásig nagypénteken az esti istentiszteleten.
Újra rendhagyó nagycsütörtöki istentisztelet Csillaghegyen
2022. április 16., szombat
A járvány alatti változások miatt nem volt lehetőségünk a gyülekezetben megszokott módon ünnepelni a húsvétot, de ebben az évben visszatértünk a nagyobb számú bűnbánati istentiszteletekhez, a nagycsütörtöki különleges úrvacsorai együttléthez és a nagypéntek esti Csillaghegyi Passióhoz is.
Együtt segítettünk a Református Szeretetszolgálattal!
2022. március 10., csütörtökFebruár 27-én, az istentiszteleten hirdettük meg az adakozást a kárpátaljai magyarok, valamint a menekültek segítésére. Szeretettel számolunk be az adakozás eredményéről. Köszönjük az adományokat!
Együtt segítünk a Református Szeretetszolgálattal
2022. február 27., vasárnapHogyan kapcsolódhatunk be?
1, pénzadománnyal
2, pályaudvarra érkezők szálláshelyre autóval történő elszállításával
3, szállás felajánlással
Részletek a leírásban!
Csillaghegyi reformátusok 2021-ben – „úgy szerette Isten”
2022. február 19., szombat
Az újévi könyörgés istentiszteletének alapigéje a 2021. év első napján János evangéliuma 3. részének 16. verse volt: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." Az előző év járvány okozta nehézségei után mi is megtapasztalhattuk, hogy „úgy szerette Isten" a Csillaghegyi reformátusokat, hogy ennyi örömöt, növekedést és élményt adott nekünk! Hálával köszönjük!
Előadás a keresztyénüldözésről Csillaghegyen
2022. január 24., hétfő
Rendszeresen imádkozunk hitükért üldözött keresztyénekért az istentiszteleteinken is. Mégis keveset tudunk a konkrétumokról, nem ismerjük pontosan a helyzetüket. Hozzájuk szeretne közelebb vinni az alábbi program.
Himnusz a 130. zsoltár dallamára Csillaghegyen
2022. január 15., szombatA csillaghegyi református gyülekezet rendhagyó Himnusz-énekléssel emlékezik meg a Magyar Kultúra Napjáról 2022. január 23-án, a 10.00 órakor kezdődő a vasárnapi istentiszteleten.
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.
Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél
Látogatók ma: 172, összesen: 844647