Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Magyar - Holland református kapcsolatok

„Magyar–holland református kapcsolatok" kiállítás Csillaghegyen

A Budapest-Csillaghegyi Református Egyházközség a Reformációi Emlékbizottság pályázata segítségével egy 11 roll-upból álló kiállítást készített a holland-magyar református kapcsolatok bemutatására a reformáció 500. évfordulója alkalmából.

A kiállítás szakmai megalkotói és megvalósítói Millisits Máté művelődéstörténész, a Budapesti Városvédő Egyesület alelnöke és Kelemen Gábor grafikus designer voltak. De Ruyter admirális gályarab szabadító hőstettétől a Hollandiában tanuló diákokon át az éhező magyar gyerekek segítésén át sok-sok szállal kapcsolódott a holland és magyar reformátusok története. Azért ezt a témát választották, mert a csillaghegyi református templom építését (1926-1941) is segítették a holland testvérek, sőt, az első lelkipásztornak a felesége is holland volt. Terveik között szerepel, hogy a kiállítás vándorútra indul, és más gyülekezetekben és intézményekben is megtekinthető lesz.

Vasárnapi istentisztelet keretében fogják a kiállítást megnyitni a Csillaghegyi református templomban (1039 Budapest, Vörösmarty utca 2.) 2017. december 10-én 10.00 órától.

A kiállítást Varga Mihály Nemzetgazdasági miniszter, a második és harmadik kerület országgyűlési képviselője nyitja meg,és Millisits Máté művelődéstörténész mutatja be.Minden érdeklődőt szeretettel várnak!

További képek >>>

A Holland-Magyar Kapcsolatok Évszázadai" című kiállítás és annak anyaga A reformációi pályázat keretében a Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő segítségével, támogatásának köszönhetően valósulhatott meg. Köszönjük!

Támogatóink:

 

 

**********          **********         **********


2018. szeptember 12. szerda 16.00 óra
Holland - Magyar református kapcsolatok kiállítás megnyitója
Csillaghegyi Közösségi Házban
Facebook esemény >>>

Fényképek az eseményről >>>

A Budapest-Csillaghegyi Református Egyházközség a Reformációs emlékbizottság pályázata segítségével egy 11 Roll-up-ból álló kiállítást készített a holland-magyar református kapcsolatok bemutatására a reformáció 500 éves évfordulója alkalmából. A kiállítás szakmai megalkotói és megvalósítói Millisits Máté művelődéstörténész, a Budapesti Városvédő Egyesület alelnöke és Kelemen Gábor grafikus designer voltak. De Ruyter admirális gályarab szabadító hőstettétől, a Hollandiában tanuló diákon át az éhező magyar gyerekek segítésén át sok-sok szállal kapcsolódott a holland és magyar reformátusúság története. Azért ezt a témát választottuk, mert a Csillaghegyi református templom építését (1926-1941) is segítették a holland testvérek, sőt, az első lelkipásztornak a felesége is holland volt. Terveink között szerepel, hogy a kiállítás vándorútra indul, és más gyülekezetekben és intézményekben is megtekinthető lesz.
Vasárnapi istentisztelet keretében szeretnénk a kiállítást megnyitni és bemutatni a Csillaghegyi református templomban 2017. december 10-én, 10.00 órától.

A Holland-Magyar Kapcsolatok Évszázadai" című kiállítás és annak anyaga A reformációi pályázat keretében a Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő segítségével, támogatásának köszönhetően valósulhatott meg. Köszönjük!

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 194, összesen: 1192122

  • 2026. január 15., csütörtök

    Lenkey István paksi lelkipásztorral arról beszélgettünk, hogy a kötött imádságok hogyan gazdagíthatják gyülekezeti és személyes életünket.
  • 2026. január 14., szerda

    A helyreállítás lesz a témája az idei Ifivezető-képzésnek, melyet március 27. és 29. között tart az Ifjúságépítők csapata ezúttal is a budapesti Ráday...
  • 2026. január 13., kedd

    Helycserés megmenekülés? Egy elsőre talán merésznek tűnő keresztyén olvasat a Stranger Things című sorozathoz.
  • 2026. január 13., kedd

    Online teológiai könyvklubba várják az érdeklődő lelkészeket és gyülekezeti tagokat februártól.
  • 2026. január 13., kedd

    Kifeszíteni a vitorlát a Lélek fúvásának. Önmagunkra találni a különböző szerepeinkben. Emberként meghívást kapni egy emberfeletti szolgálatba –...
  • 2026. január 13., kedd

    Több élet megélhető egymás után úgy, hogy valaki egyszer sem találkozik önmagával. Bíró Attila, dunaszentgyörgyi presbiter története az eltévesztett s...
  • 2026. január 12., hétfő

    Az Anna–Joachim-program tavaszi hétvégéira még lehet jelentkezni január 31-ig. Akik most nem férnek bele a létszámkeretbe, párkonzultációs beszélgetés...
  • 2026. január 11., vasárnap

    Van-e szükség változtatásra az egyházszervezet felépítésében? Milyen püspököt szeretnének a különböző generációk? Hogy látják a lelkészek és a presbit...
  • 2026. január 08., csütörtök

    A hektikusság bája – Baumstark Bea portréja.
  • 2026. január 07., szerda

    A diktafont bejelentés nélkül kapcsolom be, nem zökken ki. Interjút ad és mégsem. A történetét osztja meg velem, az élete, a lelke egy-egy darabját. M...