Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Jobb házasságban élni

 

„jobb házasságban élni" 1Kor 7,9

Kedves Testvérek!

Isten áldásának lehetőségét szeretném felajánlani azoknak, akik együtt élnek, de házasságukat templomi áldással valami okból még nem erősítették meg. Tehát nem volt még egyházi esküvőjük, esetleg polgári sem. Mindenki maga tudja, hogy miért alakult így, a folytatás szempontjából ennek nincs jelentősége. A program címe: "jobb házasságban élni". Kettős értelemben is igaz ez:

Először abban, hogy jobb Isten rendelésének megfelelve élni házasságban, bírva Isten áldását közös életünkre. Keresztyén engedelmességünknek is szép példája, hogy Istennek tetsző módon élünk a párkapcsolatban is.

Másodszor igaz abban az értelemben is, hogy az egymással és Istennel való kapcsolatunkat átgondolva (az eddiginél) jobb házasságban élhetünk, immár megáldott kapcsolatban.
Emiatt a templomi esküvő előkészítő alkalmaira, - hogy a házasságban élők kapcsolata is még jobb lehessen, - a már házasságban élőket is fogjuk hívni.

A programba bekapcsolódásnak csupán két feltétele* van: gyülekezeti tagság és polgári házasságkötés megléte. A templomi áldásig (egyházi esküvőig) mindkettő pótolható. Akik szeretnének csatlakozni a gyülekezethez, kérem, töltsék ki a jelentkezési űrlapot és olvassák el az egyházfenntartási hozzájárulásról szóló tájékoztatót.

Terveim szerint közös szertartást szervezünk, jelentkezők száma és igény szerinti időpontban (a vasárnapi istentiszteleten, vagy külön időpontban).
Ha valaki igényli, van lehetőség a külön esküvői szertartásarai is.

A programba május végéig lehet jelentkezni, a jelentkezőkkel utána egyeztetjük a folytatást.

Jelentkezni ezen az űrlapon lehet >>>

A „jobb házasságban élni" programot a következő években nem tervezem megismételni, ezért aki szívesen bekapcsolódna, az most hozzon erről döntést.

Kérdéseikkel forduljanak hozzám bizalommal!

Áldás, békesség!

Battyányi Géza református lelkipásztor
Budapest-Csillaghegyi Református Egyházközség
1039 Budapest, Vörösmarty utca 2., Tel: 30 400 9807
www.reformatustemplom.hu
www.facebook.com/refcsillaghegy

email:budapest-csillaghegy@reformatus.hu

* Kiegészítés:

A feltételekkel kapcsolatban jelzés érkezett, hogy az önkormányzatnál 30 napot kell várni az esküvő bejelentését követően. Természetesen nem a programra jelentkezéskor kell, hogy ez a feltétel teljesüljön, hanem a házasságkötés megáldása időpontjára. Ezzel minden esetben így kell eljárnunk, mert a (az anyakönyvvezető előtt már) megkötött házasságokat áldjuk meg. Mindenkit megvárunk!

A gyülekezethez csatlakozás tekintetében csak az adminisztratív részt említettem, de természetesen a legnagyobb szeretettel várjuk a testvéreket a gyülekezet közösségébe: az istentiszteletekre, az úrvacsorai közösségbe és más alkalmakra. Ha még nem történt meg gyülekezetünkben lehetőség van felnőttként konfirmálni és megkeresztelkedni is.

A házasságkötés idejéről (vasárnap vagy külön) csak lehetőségeket említettem, közösen fogjuk megbeszélni.

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 208, összesen: 844683

  • 2023. június 05., hétfő

    Beiktatták Horváth Andreát, a Harkányi Református Egyházközség lelkipásztorát június 3-án. A lelkipásztor 2020 óta szolgál a gyülekezetben.
  • 2023. június 05., hétfő

    Isten, ember és embertárs szeretetháromszögébe nemcsak Pákozd fér bele, de az egész világ is. Szabó Márk lelkészbeiktatásán jártunk.
  • 2023. június 03., szombat

    Dokumentumfilmes eszközök, az érintettekkel készült interjúk és a teológiai alapokra épített világmagyarázat is segítségünkre lehet Trianon értelmezés...
  • 2023. június 01., csütörtök

    A matematika hálás tantárgy, nehéz mellébeszélni – vallja Dobos Sándor, a budapesti Fazekas Gimnázium matematikatanára. Pedagógusnap előtt a tan...
  • 2023. május 31., szerda

    Van, akit a férje halála, mást egy lavina vitt közelebb Istenhez, de olyan is van, aki sosem volt igazán távol tőle, csak gyerekkorában más néven isme...
  • 2023. május 30., kedd

    Idősotthonuk húszéves jubileumát ünnepelte a Sárbogárdi Református Egyházközség május 27-én. A húsz évvel ezelőtt alapított intézmény jelenleg 45 lakó...
  • 2023. május 30., kedd

    A tizennyolcadik alkalommal megrendezett Református Zenei Fesztivál programkínálatának és fellépőinek sokszínűségében is egyházunk sokszínűségét mutat...
  • 2023. május 29., hétfő

    Templomszentelési istentiszteletre és hálaadásra gyűltek össze pünkösd előestéjén a Kalocsán és környékén élő reformátusok. Százötven éves épületegyüt...
  • 2023. május 28., vasárnap

    „A Szentlélek munkája Krisztus titkának feltárása, megismertetése.” Somogyi Péter budapest-fasori lelkipásztor, dunamelléki lelkészi főjegyző pünkösdi...
  • 2023. május 26., péntek

    Egy ház – az a néhány ember, akik kétezer évvel ezelőtt az első pünkösdkor a Lelket várták, alig voltak egy háznyian, elfértek egy szobában. És EGYHÁZ...