Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Táborok 2011

A CSILLAGHEGYI GYÜLEKEZET TÁBORAI 2011-BEN

mályva

 

A nyári táborainkra hívjuk a gyermekeket. Két napközis tábort szervezünk ezen a nyáron is:
az iskola végén egy hittanos tábort, július első felétől egy angol nyelvű hittan tábort. Mindkét tábor olcsóbb a „piaci árnál", ami ezért lehetséges, mert minden segítő önkéntes, s mert a gyülekezet is hozzájárul a költségekhez.
(A gyülekezet az egyháztagok adományaiból gazdálkodik.) Kérem, hogy aki segíteni tud a tábor lebonyolításában, jelezze a jelentkezési lapon, vagy személyesen.  
Milyen segítségre gondolunk?
A konyhában a főzésnél és terítésnél, a napi program után a termek és a vizesblokkok takarítása. A kirándulásokkor felnőtt kísérőkre van szükség. A közös játék és a kreatív tevékenységek lebonyolításába is be lehet kapcsolódni,
ha valakinek van hozzá ötlete, illetve gyakorlata. Természetesen anyagi támogatást is elfogadunk a táborokhoz.
Jelentkezni a honlapról letölthető Jelentkezési lapon lehet (lap alsó részén keresse). Az előző évi táborokról is a honlapon olvashat összefoglalót.

 

2010. napközis tábor

Napközis hittan tábor - Testvériség tábor
az első vakációs fél és egész héten
2011. június 16-24. (Cs-P és H-P)

Tevékenységek:
Bibliai történetek megismerése és játékos formában feldolgozása, énektanulás és éneklés, közös játékok,
vetélkedők, kreatív foglakozás, népi játékok, kirándulás a környéken és Budapesten.
Ellátás:
Tízórai (csak gyümölcs), ebéd, uzsonna (adomány sütemény, lekváros kenyér)
Résztvevők köre: önálló ovis és általános iskolás korosztály
Részvételi hozzájárulás: 8.000 Ft a hét napra

A tábor június 24-én a szülőkkel (és a családdal) közös vacsorával zárul.

 

Skót zászlókkal

Angol Bibliatábor - Szentírás Szövetséggel
2010. július 11-15. (H-P)

Ellátás: Tízórai (csak gyümölcs), ebéd, uzsonna (adomány sütemény, lekváros kenyér)
Résztvevők köre: általános iskolás korosztály
Részvételi hozzájárulás: 7.500 + 6000 Ft öt napra. A Szentírás Szövetség költségeihez járulunk hozzá a 7.500 Ft-al,
amelyet előre kell fizetni. Kérjük,hogy a jelentkezéssel egyidejűleg fizessék ki,illetve utalják át.
Lehetséges személyesen, vagy átutalással a gyülekezet CIB banknál vezetett számlájára. Kérjük feltűntetni: angol tábor!
Számlaszám: CIB Bank: 10700495-49087000-51100005

A tábor ismertetése:

Nyári napközis táborainkban Isten Igéje van a középpontban. Szívügyünk, hogy a 7-14 éves korosztály megismerje azt,
és általa magát a Biblia Urát. Emellett azonban az is célunk, hogy a gyerekek megszeressék,
és anyanyelvi tanárok segítségével fejleszthessék angol nyelvtudásukat. Mivel a táborok napközis jellegűek,
a dolgozó szülőknek is segítséget jelenthetnek a nyári vakáció idején.
A program a következő elemeket tartalmazza:

Délelőtt:
Bibliai tanítás - játékos, könnyen érthető formában, a nap hangsúlyos része, aranymondás tanítással, tolmácsolással
Angol nyelv óra (csoportokban, tudásszint szerint)
Ének tanulás (angol dalok)
Kézműves foglalkozás 
Beszélgetés a bibliai történet üzenetéről

Délután:
Játék
"A Nap Kihívása" - pontgyűjtő verseny
"Napzáró" - Játékos, rejtvényes ismétlése a napi bibliai történetnek.

További információk:
A tábor utolsó napján, péntek délután a szülőket is meghívjuk a záró alkalomra.
Az angol anyanyelvű önkéntesek számára szállásadó családokat keresünk!
A jelentkezés során elsőbbséget élveznek a vasárnapi gyermekistentiszteletre járók, hittanosaink,
gyülekezeti tagjaink gyermekei és az előző évi táboraink résztvevői.

angoltábor2011

 Táborzáró szülőkkel 2011

Angol tábor Csillaghegyen

Nagyon sok izgalmas élményben lehetett része annak, aki részt vett Csillaghegyen a 2011. július 11-től 15-ig tartó angol táborba, amely a Szentírás Szövetség és a Csillaghegyi Református Egyházközség közös programja már évek óta.

Itt a rengeteg érdekes program mellett olyan gyerekekkel, nagyobbakkal és segítőkkel találkozhattunk, akiket már régóta ismerünk, de rengeteg új ismeretséget és barátságot is köthetünk, mint ahogy én is tettem idén.

A sok gyerek csapatokba rendeződött a névkártyájuk színe szerint, és a csapattagok együtt oldották meg a vicces és gondolkodtató feladatokat: mint például nagy kedvencünket a vízilufi dobálást vagy a segítők arcára kent borotvahab vízipisztollyal való „lelövését". Fontos feladat volt mindennap megtanulni az aznapra vonatkozó aranymondást, amit angolul az angol, magyarul a magyar segítőknek lehetett felmondani. Így matricákat gyűjtöttünk (angolért 2-t, magyarért 1-et) a névkártyáinkra, amit később még nagyon jól jött!

A challenge-en (kihívás, azaz a napi csapatos megmérettetés) kívül még kézművesedhettünk (pl. csinálhattunk kincses dobozt, műmarcipánt és indián fejdíszt), játszhattunk (a mindenki által szeretett „küb"-bel, amit a Szentírás Szövetség tagjai hoznak el idén is), és még arcfestést is készíttethettünk az egyik kedves segítőnk jóvoltából. Így a tábor egy pillanata sem volt unalmas, sőt, minden percében valami izgalmas dolog történt.

A rengeteg program, a játékok szervezése, és a virgonc gyerekek megfékezése mind a Szentírás Szövetség és a Csillaghegyi Református Egyházközösség önkénteseire, azaz a segítőkre hárult. Ők segítettek akkor is, ha nyelvi nehézségek akadtak az angol nyelvű önkéntesekkel (azaz Sophie-val, Ryan-nal vagy David-del). Erika néni, Angéla néni és Kati néni készítette nekünk mindennap finom reggelit, ebédet és uzsonnát.

Mivel a tábor neve angol tábor, minden nap angolórán vettünk részt csoportokban, ahova a nyelvtudásunk szerint osztottak be minket. Ezeken az érdekes, izgalmas órákon a sportról, az állatok testrészeiről és tulajdonságokról és még sok mindenről tanulhattunk, természetesen angolul az angol „tanárainktól". Persze magyarul is volt kiscsoportos foglakozás, itt viszont már életkor szerint voltunk beosztva egy-egy kedves magyar segítőhöz. Ilyenkor feladatlapokat oldottunk meg az aznapi témában, illetve megbeszéltük a történetet, amit angolul hallgattunk meg, de le is fordították.

A tábor napjainak utolsó óráit nagyon vártuk, no nem a vége, hanem a posta megnézése miatt. Egymásnak és a segítőknek (illetve néhányan maguknak is) leveleket és rajzokat küldtünk. Mindenki izgalommal hallgatta, hogy nem mondják-e az ő nevét, azaz nem kapott-e levelet, és mivel én is kaptam, tudom milyen remek érzés, amikor meghallom, és megkapom a kézbesítést. Ha már a boldog izgalmak jönnek szóba, akkor mindenképpen meg kell említenem a táborzáró alkalmat, amikor a megtanult aranymondásokért kapott matricáinkat válthattuk ajándékokra. Itt választhattunk buborékfújót, vízipisztolyt, jegyzettömböt és még sok más szuper ajándékot. Persze mindenki kapott valamit, sőt még az angol segítők is adtak nekünk egy kis emléket.

Én nagyon élveztem ezt a tábort, és remélem minden kedves táborozó illetve segítő is. Saját tapasztalataim alapján mindenkit arra buzdítok, hogy jöjjön vissza jövőre, ha már volt, és próbálja ki ezt az érdekes és izgalmas tábort, ha még nem volt itt, és biztos vagyok benne: nem bánja meg!

Csömöri Márta

Az angol tábor képei a linken megtekinthetők

Ebéd az angol táborban

 

 

Csatolt dokumentumok:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 121, összesen: 687084

  • 2021. június 10., csütörtök

    Körkép az idei nyáron várható, nagyobb református rendezvényekről, Balatonfenyvestől Debrecenig, Taliándörögdtől Balatonszárszóig.
  • 2021. június 09., szerda

    A Dunamelléki Református Egyházkerület Kántorképző és Kántortovábbképző Tanfolyama június 14-ig várja a zenét szeretők, szolgálni vágyók jelentkezését...
  • 2021. június 09., szerda

    Kurt Koch bíboros, a Keresztény Egység Előmozdítása Pápai Tanácsának elnöke magyarországi látogatása során találkozott Balog Zoltánnal, a Magyarország...
  • 2021. június 08., kedd

    „Szívesen megosztom tapasztalataimat, de arra is szabadságot kérek, hogy elmondhassam, mivel nem értek egyet. A püspök a tapasztaltságomon túl azért i...
  • 2021. június 08., kedd

    Szabadszálláson rendezték a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegye lelkész-gondnoki konferenciáját 2021. június 4-én. „Hálás a szívünk, amiért hosszú ...
  • 2021. június 07., hétfő

    Óvoda épül Érden, amelynek alapkövét június 5-én helyezték el. Az Ég-Ígérő Érdligeti Református Óvoda az Országos Óvoda Program részeként jön létre, a...
  • 2021. június 06., vasárnap

    Belső terében is megújult a Budai Református Egyházközség idén 125 éves Szilágyi Dezső téri műemlék temploma. A hálaadó istentiszteleten nem valaminek...
  • 2021. június 05., szombat

    A magyar fájdalom életösztönünk riadója, a magyar bánat nem lemondó – hangoztatta Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lel...
  • 2021. június 03., csütörtök

    Pógyor Istvánról, a hetven éve letartóztatott ifjúsági vezetőről készített dokumentumfilmet a Károli Gáspár Református Egyetemen működő Reformáció Örö...
  • 2021. június 02., szerda

    Ingyen nyaralhatnak a Magyarországi Református Egyház szervezésében működő Bárka táborban az Országos Mentőszolgálatnál dolgozók gyermekei. A szervező...