2018. augusztus 27., hétfő - Battyányi Géza Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Vissza a Csillaghegyi református templomba!

2018. szeptember 2-ától újra a templomba mehetnek a Csillaghegyi reformátusok a vasárnapi istentiszteletre. Az első szeptemberi vasárnap már a felújított templombelső fogadja a gyülekezet tagjait és a vendégeket.

Májusban kezdődött el a Csillaghegyi református templom belső terének felújítása. Június elejéig még vasárnapról vasárnapra kitakarították a templomot az istentisztelet idejére, de onnantól egészen át kellett adni a terepet munkálatok számára.

Július és augusztus hónapban a Csillaghegyi Közösségi Ház adott otthont az istentiszteleteknek és a gyermek-istentiszteleteknek. A hely érdekessége, hogy az épület egy része a szocializmus idején kommunista pártházként is funkcionált. Közösségi Ház dolgozói a szünidő alatt - szabadságuk idején - is lehetővé tették a vasárnapi ünneplést. Köszönet érte!


Keresztelés nem volt a nyári két hónapban, de az Új Kenyérért hálát adva itt terítettünk asztal és úrvacsoráztunk augusztus 19-én. Sőt, a gyermek-istentiszteletek is külön teremben zajlottak.

Az augusztus első vasárnapján megtartott Csillaghegyi Kávéház (havi szeretetvendégség és beszélgetés) új nevet is kapott: a Közösségi Ház falára festett állatfiguráról Katicabogarás Kávéháznak neveztük el. Olyan jól sikerült, hogy a következő vasárnap pót, azt azt követő vasárnap pó-pót, majd legvégül pót-pót-pót Katicabogaras Kávéházat is tartottunk.

Szeptember másodikán, az első szeptemberi vasárnapon újra Csillaghegyi Kávéház lesz az istentisztelet után, immár a gyülekezeti teremben.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 176, összesen: 1097460

  • 2025. július 10., csütörtök

    Diákszállásnak épült, lelkészüdülőként folytatta, végül dunamelléki konferencia-központ lett – Mátraháza lelki ébredések, elhívások és gyógyulások egy...
  • 2025. július 09., szerda

    A távol-keleti nyaralásról szőtt álom és a kijózanító valóság.
  • 2025. július 08., kedd

    Ismét kitárja kapuit a LéleKzet Református Udvar a Művészetek Völgyében.
  • 2025. július 07., hétfő

    „A lakótársam szememre hányta, hogy megtagadtam önmagam. Valóban ez történt – és odaadtam az életemet Krisztusnak” – sűrítette egy mondatba a budapest...
  • 2025. július 06., vasárnap

    Nőként megtalálni a helyünket az egyházban nem csak lelkészként kihívás. Svébisné Juhász Márta egész életét a magyar reformátusság szolgálatával töltö...
  • 2025. július 04., péntek

    A Gyökössy Intézet hivatásgondozó munkaága szeretettel várja azon református hittanoktatók jelentkezését, akik részt vennének a 2025. októberében indu...
  • 2025. július 04., péntek

    Lelkipásztorok számára hirdetünk négynapos elvonulást, ahol csendes környezetben, kis csoportban leszünk együtt, úgy, hogy az istenkapcsolatunk legyen...
  • 2025. július 04., péntek

    Hogyan tudom támogatni a veszteséget átélt fiatal családokat, gyermekeket?
  • 2025. július 04., péntek

    Házaspáros elvonulás lelkipásztoroknak
  • 2025. július 04., péntek

    A Gyökössy Intézet szeretettel várja azon lelkipásztorok jelentkezését, akik részt vennének a 2025. októberében induló online hivatásgondozó csoportba...