2022. március 10., csütörtök - Battyányi Géza Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Együtt segítettünk a Református Szeretetszolgálattal!

Február 27-én, az istentiszteleten hirdettük meg az adakozást a kárpátaljai magyarok, valamint a menekültek segítésére. Szeretettel számolunk be az adakozás eredményéről. Köszönjük az adományokat!

A Magyar Református Szeretetszolgálattal egyeztetve ebben a pillanatban az tűnt a leghatékonyabb segítségnek, ha az összegyűlt pénzt a Szeretetszolgálat számlájára utaljuk át. Azt a tájékoztatást kaptuk, hogy jelenleg sok természetbeni adomány érkezik, melyeket a raktárakban helyeznek el és juttatnak el a rászorulóknak. A pénzadományunkból célzottan tudják megvásárolni azokat a dolgokat, amelyekre pillanatnyilag a legnagyobb szükség van. A két vasárnap és a bűnbánati istentiszteleten 221.620 forint került a dobozba, átutalással 643.555 forint érkezett, így összesen a mai napon 865.175 forintot utalhattunk át a Szeretetszolgálat számlájára. Hálát adok Istennek a testvérek szeretetéért! Az adakozásnak ezt az első szakaszát a mai nappal lezárjuk.

Református Egyházunk Zsinatának elnöksége kérésére így folytatjuk az adakozást:
„Most arra kérjük valamennyi gyülekezetünket, református testvéreinket, hogy tegyenek velünk még egy lépést. Ajánljuk föl közösen március 20-i perselyadományainkat a kárpátaljai református testvéreink megsegítésére."

Az átutalással erre a célra addig érkező, illetve a jövő vasárnap a külön dobozba kerülő adományokat ehhez a március 20-i perselyadományhoz fogjuk számolni.

Budapest-Csillaghegyi Református Egyházközség
www.reformatustemplom.hu
Fotó: https://www.facebook.com/MRSZeretetszolgalat/

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 659, összesen: 939958

  • 2024. május 05., vasárnap

    Filmtörténelmet írt A nemzet aranyai című dokumentumfilm. Mezei Áronnal, a mozi vágójával saját történetének, férfivá válásának mérföldköveiről is bes...
  • 2024. május 04., szombat

    Pécsi otthonában beszélgettünk Kiss Zsófiával, aki védőnőként dolgozik, levelezőn végzi a mesterszakot, presbiter, részt vesz a gyülekezeti gyermekszo...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Mi a gyülekezetplántálás titka, és miért érdemes belevágni? Ezekre a kérdésekre is választ kaptunk az április 12-i Nagy-Budapesti Missziói Konferenciá...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Júniusban újra lehetőség nyílik lelkipásztorok számára lelkésztovábbképzésen a rezilienciáról tanulni, tapasztalatot szerezni. Ez a négynapos konferen...
  • 2024. május 02., csütörtök

    A gyülekezeti gyermek­táboroztatásban fontos szerepet betöltő szervezeteket hívott a Szentírás Szövetség a budapesti Ráday Házba 2023 tavaszán.
  • 2024. április 30., kedd

    Hogyan teszi Isten alkalmassá az elhívottakat? Interjú Koncz Tiborral, a BKK menetirányító diszpécserével.
  • 2024. április 30., kedd

    Az óvodaválasztás számos kérdést vethet fel, különösen akkor, ha egyszerre több szempontot is szeretnénk figyelembe venni. Hogy mik lehetnek ezek a ké...
  • 2024. április 29., hétfő

    Új könyvük megjelenésének alkalmából a közeledés és távolodás egyensúlyáról, az anyaság kulcsairól és a kapcsolódás alapú elengedés örömteli mivoltáró...
  • 2024. április 29., hétfő

    Hajdúvidékről indult, a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegyében testvéri közösség fogadta, Lajosmizsén pedig hazaérkezett. Beiktatták Varga-Kovács M...
  • 2024. április 27., szombat

    Ígéretes akadémiai karriert cserélt a kákicsi lelkészi szolgálatra, majd élete nagy részét az Ormánság néprajzi kincseinek megőrzésére és társadalmi p...