2023. február 08., szerda - Battyányi Géza Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Újévi koccintással kezdődött a 2023. év Csillaghegyen

 

A gyülekezet programját több esemény is színesítette januárban, de a cím csak félig helyes: az új év most is újévi könyörgéssel kezdődött január 1-én. A hónap és az egész év kezdőigéjét a napi szakaszból választottuk: "Mindnyájan elámultak az Isten nagyságán" Lukács 9,43
Talán ennyi clickbait (kattintásvadász) még belefér a címadásba.

 

 

Január 8-án viszont már valóban a koccintás következett, folytatva az előző évben elkezdett gyakorlatot és az istentisztelet után a gyülekezeti teremben pezsgős koccintással köszöntöttük az új évet, a gyülekezet és Deák Zoltán nyugdíjas lelkész 91. születésnapját. A pohárköszöntőt Veres Sándor gyülekezetünk presbiteri vezetője, főgondnoka mondta. Az előkészületek és szervezés szolgálatát Vida Csongor presbiter végezte.

Január 15-én az üldözött keresztyénekért imádkoztunk az istentiszteleten. Az imádságot Csonka Attila presbiter vezette. Ezt az imádságot otthon is el tudjuk mondani, a szövege megtalálható a gyülekezet honlapján.

Január 22-én, a Magyar Kultúra napján már hagyományként énekeltük az istentisztelet végén a Himnusz teljes szövegét a 130. zsoltár dallamára. Gyülekezetünk tagja, Szentmártoni Szabó Péter irodalomtörténész, ebben az évben is röviden összefoglalta az éneklés előtt azt a feltételezését, hogy Kölcsey Ferenc eredetileg a 130. zsoltár versformájára írhatta a versét.  Aki érdeklődik az irodalmi különlegességek iránt, az elolvashatja a cikket, melyet ebben a témában írt.

Ugyanezen a napon, az istentisztelet után a gyülekezeti teremben Millisits Máté nyitotta meg és mutatta be a Lónyai Menyhértről készített vándorkiállítást.

Január 29-én a lepramisszió vasárnapján imádkoztunk a leprában szenvedő betegekért és a lepramisszióban szolgálókért. Közel 30 ezer forint adomány gyűjtöttünk a Lepramisszió számára.
Ezen a vasárnapon imádkoztunk még a Kárpátaljai magyarokért is, aminek szomorú aktualitását aza adta, hogy kényszersorozásról és nemzeti jelképeinket ért atrocitásokról kaptunk hírt a héten.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 744, összesen: 1171439

  • 2025. december 06., szombat

    Mit jelent „készíteni az utat”? Mit jelent neked? Adventi gondolatok.
  • 2025. december 05., péntek

    Meseszerű légkört teremtett maga körül, és a kedves, szeretetreméltó Mikulás képét igyekezett megformálni Vas János Zoltán iskolaigazgató. Adott-e vir...
  • 2025. december 03., szerda

    A nyugdíjas lelkipásztorok számára fontos, hogy rendszeresen közösségben legyenek Istennel és egymással – hangzott el idei dunamelléki találkozójukon.
  • 2025. december 02., kedd

    Egészen közel – ezzel a címmel rendezett adventi csendeshétvégét a Soli Deo Gloria Református Diákmozgalom a Pécsi Református Kollégiumban, nove...
  • 2025. december 02., kedd

    A Dunamelléki Református Egyházkerület Üzemeltetési főigazgatósága munkatársat keres a balatonboglári konferencia-központ vezetői munkakörének betölté...
  • 2025. december 02., kedd

    Évgyűrűk ölelése címmel nyílt meg Szabó László szobrászművész kiállítása a Bibliamúzeumban, melyben az élettelen anyag az élet szeretetéről üzen.
  • 2025. november 30., vasárnap

    Az egyházközségi diagnosztika és válságkezelés módszertana segít a reális helyzetértékelésben, a megújulás azonban a gyülekezeteken múlik. Esztergály ...
  • 2025. november 29., szombat

    Magam mögött hagytam minden negatív érzést, szorongást, csomagomat azok helyett kincsekkel töltve meg. Aztán egy kis szobába érkezve jön a felismerés:...
  • 2025. november 27., csütörtök

    Egészséges gyülekezetben akár hat generáció is találkozhat vasárnaponként. Bereczki Enikő generációkutató a Ráday-napok Tanulmányi napján workshoppal ...
  • 2025. november 25., kedd

    Idén ősszel tizennyolcan konfirmáltak a budai gyülekezetben, szívből fakadó bizonyságtételeik egy rendhagyó kétéves felkészítés és kísérés gyümölcsei.