2023. március 20., hétfő - Battyányi Géza Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Kárpátalja műemlék templomai Csillaghegyen

 

„Kárpátalja műemlék templomai" címmel tart előadást Deschmann Alajos építészmérnök a Budapest-Csillaghegyi Református Egyházközség gyülekezeti termében 2023. március 31-én, pénteken 18 órától.

Még fel sem bomlott a Szovjetunió, de már 1990-ben megjelent Deschmann Alajos építészmérnök, műemléki szakértő könyve „Kárpátalja műemlékei" címmel. A kiadvány címoldalán Csetfalva református temploma látható, amely a mostani előadás plakátképére is rákerült.

A határon túli nemzetrészek közül a Kárpátaljai magyarokról tudunk a legkevesebbet, hiszen a második világháború után a Szovjetunió csatolta el, hogy ezzel mintegy hídfőállást létesítsen a Kárpát-medencében. Az itt élő magyar lakosság, - akiknek nagyobb része református vallású a ma napig -, a szovjet uralom kezdetétől szinte hermetikus elzártságba került a magyarság többi részétől.

Az orosz - ukrán háború szomorú aktualitása irányította most a figyelmet Kárpátaljára, melynek kevésbé ismert, gazdag templomépítészeti örökségével ismerkedhetünk meg a Csillaghegyi Esték sorozat keretében szervezett előadáson.
Cím: 1039 Budapest, Vörösmarty utca 2., www.reformatustemplom.hu

Szeretettel várják az érdeklődőket!

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 747, összesen: 1171442

  • 2025. december 06., szombat

    Mit jelent „készíteni az utat”? Mit jelent neked? Adventi gondolatok.
  • 2025. december 05., péntek

    Meseszerű légkört teremtett maga körül, és a kedves, szeretetreméltó Mikulás képét igyekezett megformálni Vas János Zoltán iskolaigazgató. Adott-e vir...
  • 2025. december 03., szerda

    A nyugdíjas lelkipásztorok számára fontos, hogy rendszeresen közösségben legyenek Istennel és egymással – hangzott el idei dunamelléki találkozójukon.
  • 2025. december 02., kedd

    Egészen közel – ezzel a címmel rendezett adventi csendeshétvégét a Soli Deo Gloria Református Diákmozgalom a Pécsi Református Kollégiumban, nove...
  • 2025. december 02., kedd

    A Dunamelléki Református Egyházkerület Üzemeltetési főigazgatósága munkatársat keres a balatonboglári konferencia-központ vezetői munkakörének betölté...
  • 2025. december 02., kedd

    Évgyűrűk ölelése címmel nyílt meg Szabó László szobrászművész kiállítása a Bibliamúzeumban, melyben az élettelen anyag az élet szeretetéről üzen.
  • 2025. november 30., vasárnap

    Az egyházközségi diagnosztika és válságkezelés módszertana segít a reális helyzetértékelésben, a megújulás azonban a gyülekezeteken múlik. Esztergály ...
  • 2025. november 29., szombat

    Magam mögött hagytam minden negatív érzést, szorongást, csomagomat azok helyett kincsekkel töltve meg. Aztán egy kis szobába érkezve jön a felismerés:...
  • 2025. november 27., csütörtök

    Egészséges gyülekezetben akár hat generáció is találkozhat vasárnaponként. Bereczki Enikő generációkutató a Ráday-napok Tanulmányi napján workshoppal ...
  • 2025. november 25., kedd

    Idén ősszel tizennyolcan konfirmáltak a budai gyülekezetben, szívből fakadó bizonyságtételeik egy rendhagyó kétéves felkészítés és kísérés gyümölcsei.