2025. április 19., szombat - Battyányi Géza Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Isten kezébe tehetjük életünket - Nagyszombati áhítat

 

Isten kezébe tehetjük életünket - Nagyszombati áhítat

A Nagyheti történések között szinte megbújik nagyszombat, amikor az eseménydús előzmények, majd a másnapi felszabadult ünnepléshez képest nem történik semmi. Mert nem cselekvés, hanem állapot, hogy Jézus teste a sírban pihen. Annyira sok minden történik péntekkel bezárólag, hogy kell egy kis csend, kell egy kis megpihenés, hogy aztán húsvét délelőtt zenghessük: Feltámadott!

Nem véletlen az sem, hogy ez a nap a zsidóság szombatja is egyben, és az egyetlen tudósítás, amely Jézus követőiről, pontosabban Jézus és a tanítványok körül szolgáló asszonyokról szól ezen a napon, az annyi hogy, „Szombaton azonban pihentek a parancsolat szerint" (Lk 23,56b). A temetéskor elmaradt teendőket sem folytatják, ezért húsvét hajnalán igyekeznek majd a sírhoz, hogy ott, meglepetésükre a feltámadott Jézussal találkozzanak.

Jézus egész földi élete az Atya kezébe letett élet volt, amelyet elfogatása előtti imádságában is megerősített, amikor kimondta, hogy legyen meg az Ő akarata. Életünket nekünk is Atyánk kezébe kell letennünk, azzal a bizonyossággal, hogy „akár élek, akár halok - nem az önmagamé, hanem az én hűséges Uramnak és Megváltómnak, Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok" (Heidelbergi Káté első kérdése).

Az Úr Jézus úgy érkezett erre a világra, mint minden ember, anyától született és úgy is távozott, amikor eltemették. Nem feledkezve meg a kereszten történt megváltásról, és a tanítványokat is megerősítő feltámadásról, abban is Isten szeretete van, hogy minden helyzetünkben ennyire közel érezhetjük magunkhoz Urunkat. Jézus sírban pihenése egyben a feltámadásra való készülés, hogy a csend után még nagyobb lehessen feltámadás örömhíre. Amikor temetésen, vagy szeretteink sírja mellett kell megállnunk, akkor a nagyszombat bennünket is emlékezetet Jézus feltámadására, és arra, hogy az ő feltámadása a mi feltámadásunknak is záloga.

Habár Jézus a sírban van szombaton, az előzményekre és a húsvétra tekintve mégis együtt vallhatjuk énekeskönyvünk énekével: „Jézus, ki a sírban valál, Általad meghalt a halál, Az élet pedig feltámadott". Legyen ilyen feltámadott életünk most és egykor is!

Battyányi Géza református lelkész, Budapest-Csillaghegy

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 47, összesen: 1097730

  • 2025. július 10., csütörtök

    Diákszállásnak épült, lelkészüdülőként folytatta, végül dunamelléki konferencia-központ lett – Mátraháza lelki ébredések, elhívások és gyógyulások egy...
  • 2025. július 09., szerda

    A távol-keleti nyaralásról szőtt álom és a kijózanító valóság.
  • 2025. július 08., kedd

    Ismét kitárja kapuit a LéleKzet Református Udvar a Művészetek Völgyében.
  • 2025. július 07., hétfő

    „A lakótársam szememre hányta, hogy megtagadtam önmagam. Valóban ez történt – és odaadtam az életemet Krisztusnak” – sűrítette egy mondatba a budapest...
  • 2025. július 06., vasárnap

    Nőként megtalálni a helyünket az egyházban nem csak lelkészként kihívás. Svébisné Juhász Márta egész életét a magyar reformátusság szolgálatával töltö...
  • 2025. július 04., péntek

    A Gyökössy Intézet hivatásgondozó munkaága szeretettel várja azon református hittanoktatók jelentkezését, akik részt vennének a 2025. októberében indu...
  • 2025. július 04., péntek

    Lelkipásztorok számára hirdetünk négynapos elvonulást, ahol csendes környezetben, kis csoportban leszünk együtt, úgy, hogy az istenkapcsolatunk legyen...
  • 2025. július 04., péntek

    Hogyan tudom támogatni a veszteséget átélt fiatal családokat, gyermekeket?
  • 2025. július 04., péntek

    Házaspáros elvonulás lelkipásztoroknak
  • 2025. július 04., péntek

    A Gyökössy Intézet szeretettel várja azon lelkipásztorok jelentkezését, akik részt vennének a 2025. októberében induló online hivatásgondozó csoportba...