2015. február 17., kedd - Battyányi Géza Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Parókiaépítés Csillaghegyen

A templomépítés óta az egyik legnagyobb építkezés a csillaghegyi református gyülekezet életében az új parókia építése. A korábbi parókia elbontása után, annak helyén, a templom szomszédságában áll a félkész épület.

csillaghegyi parókia

A gyülekezet lelkészlakását az 1970-es évek elején bővítették, amikor többgyermekes lelkipásztor kezdte meg szolgálatát. A lelkészcsalád hozzájárulásával elvégzett bővítés megfelelt az akkori igényeknek és lehetőségeknek. 40 év után teljes felújításra lett volna szükség, mivel a födémet és a teljes tetőszerkezetet, a fűtési rendszert és a nyílászárókat is cserélni kellett volna. Az épület nem rendelkezett szigeteléssel, energetikailag pazarló volt az üzemeltetése. Az egyházmegye építési alapjának támogatása mellett a presbitérium egy új, modern elrendezésű, és takarékosabb energiafelhasználással üzemeltethető parókia felépítésére hozott döntést.
Ábrahám Péter építészmérnök, a Békásmegyeri Református gyülekezet presbitere a korábbi épület alapterületével közel megegyező, de tetőtérrel bővített parókiát tervezett. Az alacsony energiafogyasztás, a funkcióhoz jobban illeszkedő elrendezés és a minőségi anyagok használata miatt a presbitérium alkalmasnak találta a megvalósításra a tervét.
A kivitelezőkkel történt egyeztetés során nem sikerült olyan egyösszegű építési árban megegyezni, amit ki tudtunk volna fizetni. Végül olyan megoldás született, hogy a munkadíjban előre megegyezünk, de az építőanyagokat közvetlenül szerezzük be. Elképzeléseink szerint így húsz százalékot takarítunk meg a szerkezetkészre építés során és meg tudjuk valósítani a projektet. Az eddigi eredmények igazolták ezt a várakozást.
A nehéz indulás után végül 2014. szeptember 20-án kezdődhetett meg az építkezés. Karácsonyra a tető cserépfedése is elkészült, bekerültek a tetőtéri ablakok. Állnak a válaszfalak és a tetőhöz kapcsolódó bádogos munkát is sikerült befejezni. 2015. februárjának elején a tetőtéri szigetelés, a lépcső lett készen, és megkezdődött a villanyszerelés. Háromrétegű, kedvező hőszigetelésű külső nyílászárókat rendeltünk, amelyek március elejére készülnek el. A fűtésről kondenzációs gázkazán gondoskodik majd, amelyet a meleg víz termelésében a tetőn elhelyezett napkollektorok segítenek.
Az építkezésnek a terv szerint április végére kell befejeződnie.

Parókia építés képei 2014.

Parókia építés képei 2015.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 53, összesen: 1230128

  • 2026. április 07., kedd

    A családokhoz a nők szívén keresztül eljutni – ezt tűzte ki célul Némethné Bodnár Márta, egyházkerületünk Missziói Támogató Szolgálatának család...
  • 2026. április 06., hétfő

    Hogyan építhetünk hidat a generációk között, és miként támogathatjuk jól a gyászt vagy más krízist megélő fiatalokat? Ezekre a kérdésekre is keresték ...
  • 2026. április 05., vasárnap

    A kövek elmozdíthatók, a sírból fény árad ki, nem a sötétség, és nem a halál szele, hanem az életé.
  • 2026. április 04., szombat

    A feltámadott Krisztusnak a zárt ajtó sem akadály.
  • 2026. április 03., péntek

    (böjti széljegyzet)
  • 2026. április 02., csütörtök

    A sötétségeink jó időben és jó helyen vannak azzal, akit szintén a sötétség vesz körül. Akit kívül-belül, testileg-lelkileg átjár a sötétség minden te...
  • 2026. április 02., csütörtök

    A Somorjai Református Egyházközség a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház pályázatot hirdet a megüresedett lelkészi állás betöltésére.
  • 2026. április 02., csütörtök

    A budapesti Bibliás Könyvesbolt munkatársat keres eladói pozícióba.
  • 2026. április 02., csütörtök

    Recepcióst, szakácsot, konyhai munkatársat, karbantartót, takarítót keresünk a 2026 nyarán nyíló balatonboglári Felüdülés Házába.
  • 2026. április 01., szerda

    Nagycsütörtök mélysége