2017. szeptember 27., szerda - Battyányi Géza Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Csillaghegyi gyülekezet őszi kirándulása Nógrádban

Múlt hét szombatján (2017. szeptember 23-án) napsütéses idő fogadott minket reggel a busznál és egészen ebédig ki is tartott a napsütés, csak akkor volt kis eső csepegés, de az is hamarosan elmúlt, így nem volt akadálya annak, hogy jól érezzük magunkat a kiránduláson.

 

 

A Madách Imre Kastély Múzeum megtekintése magyar nyelvű vezetéssel kb. egy óra hosszat tartott s közben szívesen hallgattuk idegenvezetőnk ízes, palóc tájszólásában elmondott ismertetőjét. A kastélyban a Tragédia képei és színei voltak kiállítva.

A kastélyból kijőve elsétáltunk a kerten át a végében lévő síremlékhez, ahol Balla Gábor Madách Imre versét szavalta el s a magunkkal hozott babérkoszorúval megkoszorúztuk a síremléket, majd elénekeltük a Szózatot.

Visszaszállva a buszba, visszafelé már a rövidebb úton haladtunk és fél egyre értünk vissza Balassagyarmatra, ahol a Svejk Vendéglő nagy, különtermében fogyaszthattuk el bőséges és ízletes ebédünket és hozzá a ki-ki maga által rendelt sört, üdítőt, majd kávét.

Az ebéd után visszaszálltunk a buszba, mert kicsit csöpögött az eső s busszal mentünk át a református templomhoz, de közben elhaladtunk a régi, ma már betemetett Ipoly folyó medre mellett, láttuk a mementóként maradt régi beton hidat, a Bíróság, a börtön, Vármegyeháza és a Városháza komor, impozáns épületeit, valamint a Ligetben a Palóc Múzeum épületét is.

A templomban a nagytiszteletű asszony várt minket. Bent a templomban Sándor bácsi orgonálásával énekeltünk, majd a lelkésznő ismertetőt adott a gyülekezetükről és elmondta, hogy egyedüliek itt Nógrád északi részén, mert közel-távolban nincs másik gyülekezet és templom.

Sajnos az idő elszaladt, így a betervezett Jagyutt-Orchidea Cukrászda meglátogatása kimaradt s siettünk Mohorára, ahol Tolnay Klári Emlékházának három szobájába lévő kiállítást tekintettük meg az ottani hölgy kedves tájékoztatásával. Akinek volt kedve az kis sétával a közeli Vay-Zichy kastélyt is megnézte a bejárati kapu rácsán át, mert magánkézben van, így nem látogatható.

Mivel fiatal volt még az idő s demokratikus a szavazás, így mégis visszatértünk, egy-két többlet kanyar után Balassagyarmatra és betértünk a Jagyutt-Orchidea Cukrászdába, ahol igen finom sütemények, fagylalt és kávé várt minket. Mikor már nem sok sütemény és egyéb édesség maradt a helyieknek - akik közénk ékelődve vásároltak is serényen s nem kis mennyiségeket - búcsút intettünk s visszaszállva a buszba elégedetten beszélgetve értünk haza 19 órára Csillaghegyre, egy jól sikerült kirándulás fáradságával.
Szeleczky Aurél

További képek >>


Másik beszámoló erről a kirándulásról >>

 

 

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 102, összesen: 1230498

  • 2026. április 08., szerda

    Harmincegy lelkész, két teológus és négy hittanár szakra jelentkező tesz alkalmassági vizsgát a budapesti református teológián.
  • 2026. április 07., kedd

    A családokhoz a nők szívén keresztül eljutni – ezt tűzte ki célul Némethné Bodnár Márta, egyházkerületünk Missziói Támogató Szolgálatának család...
  • 2026. április 06., hétfő

    Hogyan építhetünk hidat a generációk között, és miként támogathatjuk jól a gyászt vagy más krízist megélő fiatalokat? Ezekre a kérdésekre is keresték ...
  • 2026. április 05., vasárnap

    A kövek elmozdíthatók, a sírból fény árad ki, nem a sötétség, és nem a halál szele, hanem az életé.
  • 2026. április 04., szombat

    A feltámadott Krisztusnak a zárt ajtó sem akadály.
  • 2026. április 03., péntek

    (böjti széljegyzet)
  • 2026. április 02., csütörtök

    A sötétségeink jó időben és jó helyen vannak azzal, akit szintén a sötétség vesz körül. Akit kívül-belül, testileg-lelkileg átjár a sötétség minden te...
  • 2026. április 02., csütörtök

    A Somorjai Református Egyházközség a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház pályázatot hirdet a megüresedett lelkészi állás betöltésére.
  • 2026. április 02., csütörtök

    A budapesti Bibliás Könyvesbolt munkatársat keres eladói pozícióba.
  • 2026. április 02., csütörtök

    Recepcióst, szakácsot, konyhai munkatársat, karbantartót, takarítót keresünk a 2026 nyarán nyíló balatonboglári Felüdülés Házába.